Szabó Dezső (1879-1945) a 20. századi magyar irodalom egyik legellentmondásosabb, ugyanakkor egyik legnagyobb hatású alakja volt. Ennek megfelelően mind a kora, mind az utókora szélsőségesen ítélte meg: vagy az egekbe emelték vagy gyalázták; és sokan voltak, akik egyszerűen el akarták hallgatni. Rónay László most négy regény és egy elbeszélés elemzése útján próbál a tisztább, árnyalatosabb kép megalkotásával Szabó Dezső életműve prózai részéhez közelíteni. A négy regény a Nincs menekvés (1917), Az elsodort falu (1919), a Megered az eső (1931) és a Segítség! (1925), az elbeszélés pedig a Feltámadás Makucskán (1925) - ezek alapján teszi föl alapvető kérdéseit: milyen volt Szabó Dezső viszonya kora valóságához; hogyan látta a maga életét - hiszen köztudottan nagyon nehéz gyermekkora volt alkoholista apja miatt - és apa-komplexusát; hogyan látta a magyar múltat, a kiegyezéstől eltelt évtizedek társadalmát; mit gondolt a parasztság nemzetfönntartó szerepéről, a zsidóság asszimilációjáról, az értelmiségről; miként vélekedett a nevelésről, a hitről és az irodalomról. A szerző igen körültekintően, sok szempontúan, minden tényezőt gondosan mérlegelve elemzi Szabó Dezső öt nagyepikai alkotását; külön-külön szól a szereplőkről, a szereplők által megtestesített eszmékről, a szereplőket irányító szellemiségről és érzelmekről, a művek szerkezetéről, a cselekmények alakulásáról, az egymással némiképp összefüggő regények „epikai katedrálissá" szerveződéséről. Külön is megfigyeli a regények szereplőinek érzelmi viszonyait, nem egyszer indulatait. Szabó Dezső - miközben a szerző szerint önmagán kívül senkit nem szeretett - minden alkotása a magyar nép sorsáért érzett aggodalomból és izzó hazaszeretetből született. A szerző külön megemlékezik Adynak Szabó Dezsőre gyakorolt hatásáról, továbbá az író sarkos politikai vélekedéséről, rámutat publicisztikájának, pamfletjeinek sajátos stílusára, nyelvének barokkos túlzásaira és plasztikus képszerűségére, valamint életművének beskatulyázhatatlanságára. Rónay László sok-sok szemelvény, idézet segítségével támasztja alá állításait, elemzéseinek konklúzióit. A kötet függelékében a kor és az utókor kritikusainak - Schöpflin Aladár, Szerb Antal, Várkonyi Nándor, Nemeskürty István, Veres András - vélekedését hívja segítségül, hogy a legárnyaltabb képet adhassa író hőséről, sokszor éppen úgy, hogy egymással szemben álló megállapításokat idéz, miközben maga is sok esetben kerüli a határozott állásfoglalást egy-egy kérdésben. A részletező elemzéseket tartalmazó, a Szabó Dezső-portrét kiegészítő, árnyaló tanulmánykötet az Ünnepi Könyvhétre jelent meg.